A hetedik hétben vagyok, és már közel egy hete szenvedek a hányingertől. Hülyén hangzik, de édes szenvedés ez. És ha valamely nap vagy napszakban kevésbé érzem azt, akkor hiányolom, már-már aggódom. Imádom a jeleket, imádom, hogy 3. napja nincs pecsételés, imádom, hogy szurkál a cicim, és oda vagyok azért, mikor a hajnali pisilésekkor a melleimet 10 kilósnak érzem darabonként. Szeretem, hogy bármikor képes vagyok bealudni. De legjobban azt szeretem, mikor pici szúrásokat, feszüléseket érzek a méhemben. Igaz, ahogy ő növekszik én ezt egyre kevésbé érzem, de 2 hónap múlva már az apró pici rúgásait élvezhetem.
P. minden este mantrázik a KisBabnak. Megbeszélik az aznapot, és rákészülnek a követezőre. Van, hogy én elalszom közben, és ezt is imádom. Mintha ilyenkor csak ők ketten lennének, és apás program lenne.
KisBab mára minimum 8 mm. Már kivehetőek az apró kéz és láb labdák. Csodamanó!
